Kedves Vera !

Rég óta szerettem volna smink tetoválást készítetni , de úgy gondoltam várok még vele mivel ez nem kis döntés , és meg szerettem volna keresni a legszebben dolgozó PROFI smink tetoválót . Lám meg érte várni ,hiszen mióta megcsináltad a szemem alsó –felső tetoválását mint ha más nézne a tükörbe reggelente .
Sőt volt olyan alkalom is mikor az ismerősök megállítottak az utcán, hogy milyen szépen ki van húzva a szemem . Én pedig büszkén mondtam , hogy ez bizony nem az én érdemem , hanem a Veráé aki tetoválta . Hát igen , imádom a munkád és köszönöm neked hogy ujjá varázsoltad a szemem . Sőt köszönöm mind azt amit találkozásunk alkalmával tettél ,hiszen megvallom így utólag nem kis félelem volt bennem ,hogy mennyire fog fájni ,hisz a szem talán a legérzékenyebb részünk . De Te megnyugtattál és elővetted a tuti szered . Ez tényleg hatott ,hisz egyáltalán nem fájt ahogyan csináltad .
Bátran ajánllak mindenkinek aki csak szeretne sminktetoválást készítetni , hisz minden olyan profizmussal rendelkezel ami szerintem szükséges ehet a szakmához .

Még egyszer nagyon köszönöm alig várom az újabb találkozást . Köszönettel:

B. Gabi, Balatonakali

Igazából már régóta kerestem kutattam hogy müködik a sminktettoválás,de soha nem határoztam el magam úgy igazából,míg meg nem láttam a munkádat!
Gondoltam csak jó kezekben lehetek,Vera saját maga csodaszép,így rábíztam magam!
Az eredmény magáért beszél,alsó-felsö szemhéj és szemöldök tetoválást csináltattam,amivel nagyon meg vagyok elégedve,profi,nagyon igényes munka!
Szuper jó környezetben,állandó jó kedvvel,csak ajánlani tudom!
Nagyon köszönöm,
Keke

Köszönetet szeretnék mondani Verának a csodálotos sminketoválásért ( alsó-felső szemhéj), amit készített nekem. Referencia képei meggyőztek a választosámban, hogy profi kezek közé fogok kerülni. A tetoválást megelőzően a kérésemnek,igényeimnek megfelelően valamint tanácsadása segítségével sikerült elérni a kívánt formát. Számomra is meglepő volt, de teljesen fájdalommentes volt a kezelés, amely során végig követhettem az elkészítés folyamatát, közben végig megbeszéltük még a legapróbb részleteket is.
Vera személyében egy nagyon kedves, közvetlen, figyelmes,precíz szakembert ismerhettem meg, magasszintű szakmai tudásának, hozzáértésének köszönhetően született meg az “új szemem”, amivel maximálisan megvagyok elégedve és imádom!!
Bátran és szívből ajánlom minden kedves szépülni vágyó Hölgynek, nem fogják megbánni!
Márti

“Tavaly versenyre kèszültem, megkèrtem Veràt , hogy kèszitse el sminkemet, azt kell , hogy mondjam gyönyörű lett , köszönöm
K. Kati

Màsodszorra lett tetovàlva a szemhéjam(alsó-felső)….Az elsőt más csinàlta,nem voltam elégedett! Nagyon fàjt és alig làtszott ;( Aztàn làttam Vera munkàit fotókon és a baràtnőmön, így mertem bejelentkezni egy újabb szemhéjtetovàlàsra! Nagyon örülök hogy így döntöttem;) Mikor megrajzolta a kontúrt, már megnyugodtam, pont olyan volt amilyet elképzeltem magamnak….Aztàn felkészültem lélekben hogy iszonyúan fàjdalmas óràk következnek, ehhez képest màsfél óra volt, és szinte semmit nem éreztem az egészből;) Vera nagyon közvetlen volt, és ami a legjobb volt h végig mondta, mit csinàl, megnézhettem közben. Tökéletességre törekszik, és sikerül is neki;)
Bàtran ajànlom mindenkinek!!!
Petra

Szia Vera!!!
Köszönöm szépen még egyszer, szuper lett a szemöldököm!! Remek munkát végeztél! Teljes meggyőződéssel és határozottan ajánlani tudom mindenkinek, akinek nincs ideje hetente/két hetente kozmetikushoz járni, vagy csak egyszerűen az önbizalmát szeretné növelni, annak mindenképpen NÁLAD a helye!; mivel precizitásoddal, ügyességeddel biztosra mondhatom, hogy az elképzelt eredményt kapják vendégeid! Fájdalomról egyáltalán nincs szó, mivel nem fáj jobban, mint a gyantázás vagy épp a szemöldökszedés! Merd kipróbálni, hisz megbánni semmiképp nem fogod!!!! Puszi Mindenkinek!:)

Németh Nikolett

Kedves Vera!
Köszönöm szépen neked, hogy a legkisebb fájdalmat okozva, precízen, igényesen gyönyörű alsó és felső szemhéjtetoválást varázsoltál nekem.
Bár hirtelen döntöttem el, hogy megteszem és tetováltatok, de nem bántam meg egy percre sem! Életem egyik legjobb döntése volt!
Fantasztikus érzés reggel így ébredni, hogy a szemem már készen is áll az indulásra!
Aki eddig gondolkodott ne halogassa döntését, Vera kedvessége, figyelmessége határtalan.
Gyönyörű munkái magukért beszélnek!
Mindvégig éreztem, hogy neki pont olyan fontos, hogy szépek legyünk, mint nekünk magunknak!
Úgyhogy csajok hajrá! Keressétek Verát bizalommal, nem fogtok csalódni!
Ui: Vera! Fogunk mi még találkozni!
Timi

Kedves Vera!
Többször eszembe jutott már, hogy nagyban megkönnyítené számomra a reggeli készülődést, ha készíttetnék egy tartós sminktetoválást. Viszont a tettek mezejére sosem léptem volna, ha nem látom a TE oldalad, rajta a sok-sok hibátlan, tökéletes, gyönyörű, profi munkával! Erre mondják, hogy “meglátni és megszeretni, a pillanat műve volt csupán” és tényleg… Átböngésztem a szebbnél-szebb fotókat, és már hívtalak is. A személyes találkozás során sem kellett csalódnom, sőőőőőőt! Szerintem nagyon ritka manapság, hogy ekkora profizmus ilyen szerénységgel, kedvességgel párosuljon. Gyönyörű, igényes, nem túl hivalkodó lett a végeredmény, amiért én szörnyen hálás vagyok! KÖSZÖNÖM SZÉPEN, Vera!!! Ja, és ne felejtsem el: IGEN, létezik fájdalommentes sminktetoválás! Tapasztalat! Alig várom már, hogy újra mehessek, mert személyedben nem csak egy profi szakembert, hanem egy igazán kedves, gondoskodó, figyelmes EMBERT ismerhettem meg!!! Köszönöm mégegyszer:
Moncsi (Gyál)

Köszönöm szépen,az alsó és felső szemhéjtetoválást,ami fájdalom mentes, precízen, igényesen és gyönyörű.
Hirtelen döntés volt,pedig rég gondolkodtam rajta, de nem bántam meg!Amit elösször mondtam Neked,hogy csak annak engedem akibe Bízom,Ez csak is Te lehettél.A személyiséged nagyon sok mindent elárul hogy Te a tökéletes munkára törekszel.
Gyönyörűek és magukért beszélnek!
Mindenkit aki gondolkodik rajta csak bíztatni tudok,hogy ne halogassa.
Nagyon Köszönöm Neked Vera.
Timike

Kedves Vera!
Soha nem volt tetoválásom és nagyon nehezen szántam rá magam. Több félelmem is volt, pl.: fájni fog-e ; milyen lesz, mi lesz ha nem tetszik stb… Aztán A kedvességed, magabiztosságod, a kételyeket feloldotta bennem, -fájdalommentes volt az eljárás- és a végeredmény nagyon tetszett.Örülök, hogy megcsináltattam, mert nagyon szeretem:) Mindenkinek csak ajánlani tudom!!! További sok sikert kívánok Neked és még biztos találkozunk majd!
Üdv: Bea

Már régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy megcsináltatom az alsó és felső szemhéjtetoválást, de nem mertem idegenhez menni, féltem. Nagyon örültem, mikor láttam, hogy Vera is tetovál, benne megbíztam és az eddigi munkái meggyőzőek voltak, hogy ügyes is. 🙂
Január 3.ára kaptam nála időpontot, mindent pontosan elmagyarázott, hogy mi fog velem történni, óvatosan tetovált, közben mindent mondott, hogy pontosan mit is csinál.
Nagyon szép lett a szemem, megkönnyíti a reggeli sminkelést, kiemeli a szememet. Imádom! 🙂
Vera pedig egy nagyon aranyos lány, aki tényleg szívvel lélekkel végzi a munkáját, ajánlom Mindenkinek!!!
Bambi

Egy közös ismerősünk facebook oldalán lettem figyelmes a munkáidra. Azonnal felkerestem, hogy meséljen rólad. Minden úgy volt, ahogy mondta… Tényleg nem fájt az alsó és felső szemhéj tetoválás, és nagyon hamar begyógyult. Maximálisan meg vagyok elégedve a munkáddal. Sok időt nyerek ezáltal, kisgyermekes anyukaként ez nagyon sokat számít a készülődéseknél is. Alig várom már a következő alkalmat, amikor a szemöldökömet és a számat fogod szebbé varázsolni. Köszönöm, hogy megismerhettelek Téged, egy tüneményes kisfiú tüneményes Édesanyját!
Hédi

Kedves Vera!
Elrontott sminktetoválásom miatt kerültem hozzád, sajnos saját bőrömön tapasztaltam, hogy még a magas ár s ajánlás sem feltétlen elegendő.
Munkásságodra internetes kutatómunkám alatt találtam, maximálisan kétségbeesve az akkori szálasnak nevezett, ámde csíkos szemöldöktetoválásomtól.
A facebbokon bejeölve Téged, még több minőségi munkára bukkantam.
Itt már kétség sem fért hozzá, hogy meg kell keresselek…
Vera hozzáállása sok szakember számára példaértékű lehet, más kontár munkáját is a legnagyobb lendülettel vette kezelésbe, képeket kért s éreztem, nem veszi félválról a problémámat.
Amikor elérkezett személyes találkozónk már kétség nem fért hozzá, hogy egy nagyon szerény ámde full profi leányzóval van dolgom.
Stílusa laza, közvetlen… ezt azért említem, mert nem szeretem ha feszengeni kell, nos erről itt szó sem volt.
Az előző “szakember” csak tetovált a nagyvilágba, Veránál ezt pontos mérés-egyeztetés előzte meg!
A végeredményről pedig csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, tökéletes!
Ezúton is köszönöm, s MINDENKINEK AJÁNLOM!
Timcsi

Nagyon pozitiv benyomasom volt mar az elso telefonbeszelgetesnel is, kedves, baratsagos voltal! Megnyugtato es profi volt ahogy a tetovalasrol beszeltel! A tetovalas nem fajt, nemi kellemetlenseget ereztem csupan! A formaval es a szinnel teljesen elegedett vagyok, igy a korrekcio utan kicsit ugy erzem meg mindig korrekciora szorul majd, de tartok tole ez a borom hibaja, minden tetovalasomat ujra kellett festeni! Szoval ha egyszer mar tokeletes lesz azt hiszem nagyon elegedett leszek! Senkinek nem tunt fel, csak az h karakteresebb lett az arcom! En is azt gondolom, hogy elertuk a kivant celt, vagyis maximalisan termeszetes maradt!
Andrea

Èn Verához sajnos már egy rontott szemöldök tetoválással érkeztem,amely ráadásul több szìnben “pompázott”.A képeken látható munkái miatt azonban maximális bizalommal érkeztem hozzá.Nem is csalódtam,a rontott szemöldökömet 3 D-szálas technikával javította,számomra meglepő módon könnyedén.Azóta már elkészült az alsó-felső szemhéj tetoválásom,gyönyörű lett.Ami nem mellékesen igencsak megkönnyíti a reggeli sminkelèst.Jó reggel szépen ébredni!Köszönöm szépen!
Erika

Számomra a sminktetoválás egyfajta mérföldkő volt. Amellett, hogy nyilván mindenki alaposan átgondolja, kit engem tartós sminkkel hozzányúlni az arcához, nálam különösen nehéz volt a döntés. Tavaly egy magánéleti probléma teljesen földhöz vágott, szakmailag szerencsére nem, de magánéletben, nőként teljesen összetörtem, elveszítettem magam. Év elején elhatároztam, hogy nem létezem tovább mint valami zombi, hanem visszatérek az életbe és újra csinos leszek. Az első nagy lépés a szemhéjtetoválas volt nálad. Ahogy megtaláltalak a neten, tudtam, hogy hozzád szeretnék menni, mert mind a tetoválások, mind az általad készített sminkek tökéletesek, a honlap felépítésén és a fotókon az is látszott, hogy szereted a munkádat és adsz a minőségre. Élőben is nagyon kedves, udvarias, segítőkész ember vagy, valamint türelmes, ami hozzám kellett is, mivel féltem attól, hogy fájni fog a művelet. A tetoválas készítése alatt szinte semmit nem éreztem, a vége felé talán kellemetlen volt, de fájdalmasnak nem nevezném. Utána két napig piros volt a szemhéjam, de miután ez elmúlt tényleg gyönyörű lett. Kiemeli a szemem színét, rövidebb a készülődés reggel. Eleinte minden reggel mosolyogtam, mikor először tükörbe néztem, annyira örültem neki. Ez nagyon egyéni dolog, de nekem hatalmasat dobott az önbizalmamon, szóval elmondhatjuk, hogy egy másfél órás rutin munkával szépítetted valakinek az életét. Tényleg mindenkinek ajánlom! Köszönöm!
P. Kata

Megkönnyíti a mindennapjaimat a szemhéjtetoválás! Imádom , azòta ha alkalom van csak akkor sminkelek! Mikor készült féltem hogy fáj, de abszolút nem fájt, voltak kicsit érzékenyebb részek, de én sokkal rosszabbra számítottam, sőt volt olyan rész ahol csikizett a tű!:) Nekem az első 2 nap volt enyhén duzzadt, de akkor is simán felvállalhatò volt, nem lilult, nem kékült! Verának csodás kezei vannak, mindenkinek csak ajánlani tudom, és mellette nagyon kedves is 😉
Zsuzska

Nagyon örülök,hogy megcsináltattam a sminktetoválást! De főleg azt, hogy te csináltad!
Nagyon kedves voltál, és örülök,hogy megismertelek!!!!
Mivel elég világos típus vagyok, sokkal könnyebb a reggeli sminkelés!
Nagyon ķöszönöm drága Vera!!!!
Helga

Verát bátran ajánlom mindenkinek,kortól függetlenül, ha szépülni akar! A maximumra törekszik és még annál is több lesz az eredmény…És ha a fájdalom valakit is hátráltatna elárulom: Nem kell félni… A szlogen mindent elárul: ahol a szépség természetes…Az én olvasatomban pedig: Szépségest egy Szépségtől Így én is törzsvendéggé váltam, az első alkalom után! Köszönöm!:)
Vera

Vera nagyon ügyes, nagyon szép és igényes munkát végez. Amennyire csak lehet marad a természeteségnél, hogy ne látszódjon annyira hogy ez tetoválás és nem csupán smink….Eddig a számat és szememet tetoválta, de majd a szemöldökömet is nála fogom megcsináltatni 🙂 Ami még fontos, hogy fájdalom mentes a tetoválás, persze picit lehet érezni, de a szépség ennyit megér 🙂
Klári

Nagyon tetszett másokon a szemhéjtetoválás, de én sokáig nem mertem belevágni…
Amikor a testvérem által megismertelek csak „megbeszélésre”, mentem hozzád, de
rögtön tudtam, hogy megbízhatok Benned.. Kedvességed mellet az is nagyon szimpatikus volt, hogy Velem együtt próbáltad megkeresni , ami nekem jól áll, nem „túl sok” és ami a legfontosabb természetes…
Örülök, hogy Te készítetted el az első sminktetoválásomat és biztos megyek Hozzád még . 🙂
Köszönöm: Edina